Polgármesteri köszöntő
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket Őrbottyán Nagyközség hivatalos honlapján, mely Önökért jött létre.A honlapon nézelődve felfedezhetik, megismerhetik Őrbottyán értékeit, látnivalóit, nevezetességeit, múltját és jelenét, az aktuális pályázatokat, valamint az intézményeinket. Célunk nemcsak az, hogy a látogatók és a lakosság teljes körűen megismerhesse a hivatal és a Képviselő-testület tagjait, munkáját, előttük álló feladatokat, az általuk alkotott rendeleteket, határozatokat, hanem véleményük kifejtésével elősegíthessék a hivatal munkájának hatékonyabbá, gördülékenyebbé válását.
Bízom benne, hogy a lakosság és a vezetőség közötti megfelelő kommunikációval községünk fejlődését európai szintekre emelhetjük.
Bízva segítségükben és kellemes időtöltés kívánva üdvözli Önt:
Cserepka András
polgármester
Egy néphagyomány felelevenítéseRégen a téli időszakban farsang idején kellemes elfoglaltságnak bizonyult a tollfosztás, a leányok és az asszonyok körében.
...
Veresegyházi II. Nyílt Amatőrbajnokság
2011-ben másodszor rendeztük meg felnőttek számára az amatőr asztalitenisz versenyünket a Művelődési Házban november 5-én szombaton reggel...
Báron László képzőművész, bábművész, pedagógusKecskemét, 1931. április 22. –Őrbottyán, 2011. december 8.
...
Hasznos tanácsok téli időjárás esetén
A felhívás ide kattintva tekinthető meg. További tájékoztatót olvashat a "Hirdetmények" címsor alatt.
Felhívjuk továbbá a Tisztelt La...
Dióssi Csaba Pest Megye 3-as számú választókerületének országgyűlési képviselője 2012. február 29-én (szerdán) fogadóórát tart.Dióssi Csaba Pest Megye 3-as számú választókerületének országgyűlési képviselője 2012. február 29-én (szerdán) 19:00-20:00 óra között fogadó...
Oktatófilm a komposztálásról
A Zöld Híd Kft. közreműködésével készült egy oktatófilm a komposztálásról, melynek megtekintését ajánljuk szíves figyelmükbe.
...
Önkormányzati hírek
Összefoglaló a választások óta eltelt időszak helyzetéről, eredményeiről
Őrbottyán Polgármestere Hírmondónak adott nyilatkozata ide kattintva megtekinthető.
Állás
Élelmezési irodai adminisztrátor
A pályázati felhívás ide kattintva megtekinthető.
Közélet
Véradás
2011. november 30-án véradást rendezett a
Magyar Vöröskereszt az I. számú Művelődési Házban.
Magyar Vöröskereszt az I. számú Művelődési Házban.
Kulturális hírek
Asszonybál
2012. március 10-én a Művelődési Ház immár hetedik alkalommal rendezi meg hagyományos nőnapi rendezvényét.
Iskolai hírek
Tanévnyitó
A vakáció végét semmi sem bizonyítja jobban, mint az iskola felé igyekvő, ünneplő ruhába öltözött diákok. Szeptember 1-én a Kvassay Jenő Általános Iskola is kitárt kapukkal várta új és régi diákjait.
Sport hírek
Siker és Köszönet
Mindkét gyermekünk az elmúlt három évben kisebb-nagyobb sikerekkel részt vett az Energo Team Kupa Országos Amatőr Horgászverseny sorozatban.
Zöld hírek
Oktatófilm a komposztálásról
A Zöld Híd Kft. közreműködésével készült egy oktatófilm a komposztálásról, melynek megtekintését ajánljuk szíves figyelmükbe.
Közbiztonság
Egészségügy
Az idejében felismert melldaganat gyógyítható!
A korai felismerés eszköze a mammográfiás szűrővizsgálat.
Az Őrbottyánban lakó 45–65 éves nők, akik utolsó mammográfiás vizsgálata óta eltelt 2 év, meghívólevelet kapnak, amin szerepel, hogy mikor várják őket a
Az Őrbottyánban lakó 45–65 éves nők, akik utolsó mammográfiás vizsgálata óta eltelt 2 év, meghívólevelet kapnak, amin szerepel, hogy mikor várják őket a
Hirdetmény
Téli időjárás veszélyei, felkészülés
Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Vác székhelyű Polgári Védelmi Kirendeltség felhívását ide kattintva tekintheti meg.
Közlekedés
Pályaépítési munkák a MÁV-nál
2011. augusztus 31/szeptember 1-én és 2011. szeptember 1/2-án éjszaka karbantartási munkálatok
Képgaléria

















