Félszáz ember az RHFT Nyílt Napján

Megnéztük és megtapasztaltuk a biztonságos radioaktív-hulladék kezelést

Ahogy arról az Izotóp Tájékoztató Ellenőrző Társulás (ITET), tagtelepülések lakossága időben értesült, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. március 23 és 24-én Nyílt Napot tartott a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) fióktelepén.

Az ITET tagtelepüléseinek polgármesterei tehát jó kezdeményezést tettek, amelyet a Kft. Kommunikációs osztálya és a fióktelep vezetése is - ezen nyílt napok megszervezésével -támogatott. Már péntek délután megindultak az érdeklődők, szombaton – főleg délután – sokan használták ki a lehetőséget, hogy betekintést nyerjenek a tároló életébe és tájékozódjanak az ott folyó munkáról.

Hák Viktor az RHFT fióktelep-vezetőjének előadása teljes spektrumában érintette a hulladékok keletkezését, benne a radioaktív anyagok hazai alkalmazásának helyeit, az elhasználódott radioaktív hulladékok átvételét, szállítását, elhelyezését és a nyilvántartásukat. Szólt a természetes és a mérnöki gátakról, a biztonságnövelő programról. A prezentáció során volt lehetőség az érdeklődők azonnali kérdésére, az ismeret hiányából adódó félreértések tisztázására.

Az előadás után az érdeklődők megtekinthették a szállító járművet és kiegészítő tartozékait, és bemehettek az RHFT ellenőrzött zónájába is, ahol láthatták a tároló medencéket, csőkutakat és a biztonságnövelő programhoz szükséges csarnok épület jelenlegi munkáinak állását. Ezt követően Turza Péter sugárvédelmi vezető és Dr. Gorjánácz Zorán technológiai vezető az ellenőrzött zónában ismertette a radioaktív hulladékok kezelésének eljárását, a műveletekhez használt eszközök bemutatásával. Természetesen a látogatók kaptak hitelesített sugárzásmérő eszközöket és személyi dozimétert is. Volt, aki saját sugárzásmérő eszközét is behozta a fióktelepre, így alkalom volt összehasonlítani a mért értékeket. Látható volt, hogy nincs két olyan mérőműszer, ami ugyanakkora háttérsugárzási adatot mutatna. De mindenki megtekinthette, hogy jelentős eltérés azért nem volt a mérési adatok között.

A kétórásra tervezett programok a kérdések és válaszok sorával valójában háromórás időtartamúak lettek. Látni és megtapasztalni, az információ szerzés ezen módjára - azt gondolom - ez a Nyílt Nap jó lehetőséget adott. A fióktelepi látogatáson résztvevők pedig másoknak is ajánlhatják, hogy legközelebb saját szemükkel győződjenek meg az RHFT-ben folyó gondos, felelősségteljes és legfőképpen biztonságos munkavégzésről, mondta Kern Zoltán az RHK Kft. kommunikációs munkatársa.

ITET  infó