Új 48 férőhelyes bölcsőde építése Őrbottyán Városában

Projektazonosító: PM_BOLCSODEFEJLESZTES_2018/12

Projekt célja: A településen jelenleg nem működik önkormányzati és egyéb fenntartású bölcsődei intézmény, amely alapján elmondható, hogy jelenleg 100%-os a kapacitáshiány a rendelkezésre álló bölcsődei férőhelyek tekintetében a településen. A projekt eredményképp 417,6 hasznos alapterületű, 4 gyermekszobás, 48 férőhelyes bölcsődei intézmény kerül megépítésre. A tervezett épület földszintes, körüljárhatósága járdával biztosított. A bölcsőde központi tere az aula, ebből a helyiségből minden megközelíthető. Ez a helyiség, úgy lett kialakítva, hogy alkalmas szülői értekezletek lebonyolítására. Az aulából nyílva közelíthetjük meg a csoportszobákat, melyekből 4 db van, közel 4 x 41,5 m2 –en. Ezek páronként egymásba nyithatóak. Ablakaik a teraszra néznek és ezeken keresztül közvetlen kapcsolat is létesül a teraszos résszel. Két csoportszobánként öltöző, átadó, valamint mosdó fürösztő helyiségek is elhelyezésre kerültek a két csoportszoba-blokkban, melyek alaprajzi elrendezésükben szinte teljesen megegyeznek egymással, annyi különbséggel, hogy míg az egyik egy mosoda, addig a másik egy kívülről megközelíthető tároló helyiséget kapott. Az intézményben tálaló konyha kerül kialakításra, amely összesen 5 helyiségből áll. Az épületben található 4 csoportszobához közvetlenül kapacsoló terasz kerül kialakításra térkő burkolattal, melyeknek mérete 253,78 nm. Továbbá a bejárat megközelítése érdekében a csoportszobákhoz közvetlenül nem kapcsolódó 191,05 nm-es terasz is kialakításra kerül. A teraszokon kerül elhelyezésre 4 babaház és 3 kerti asztal 6 paddal. A játszó udvar tervezett mérete 102,74 nm, amely 3 cm vastag gumilap burkolattal kerül kialakításra. A játszóudvaron két homokozó és 3 rúgós játék kerül elhelyezésre. A közlekedési létesítmények tervezésénél a lehatárolt tervezési területen belül az OTÉK-ban lefektetett mennyiségű és minőségű burkolt felület és parkoló terület kerül kialakításra. A parkolóhelyi méretek alapján 9 parkolóhely kerül kialakításra, ebből 1 db 3,5 m x 5,50 m mozgásukban korlátozottak részére történő parkoló állás kerül kijelölésre a főbejárat közvetlen közelében. A pályázati kiírás alapján a tervezett bölcsőde épületének komplex, teljes körű akadálymentesítése megtörténik és nevelési munkát segítő eszközök is beszerzésre kerülnek. A projekt keretében létrehozásra kerülő bölcsőde tetőszerkezetén napelemes rendszer is kialakításra kerül. Az új bölcsődei intézmény létrehozásával javul a pest megyei gyermekek magas minőségű a kor követelményeinek megfelelő oktatási-nevelési feltételekhez, infrastruktúrához való hozzáférése, ezzel családjaik életkörülményei és a munkavállalás, munkába állás feltételei is jobbak lesznek, vagyis a fejlesztések közvetve a gazdaság erősödéséhez is hozzájárulnak. A projekt hatására megtörténik a bölcsődei kapacitáshiányok felszámolása a településen.

Támogató: Pénzügyminisztérium
Támogatás forrása: Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzatából
Kedvezményezett neve: Őrbottyán Város Önkormányzata
Támogatási összeg: 402,35 millió forint
Projekt tervezett befejezési dátuma: 2020.12.31
Megvalósítás helye: 2162 Őrbottyán, Rákóczi Ferenc utca 87.

További információ kérhető:
Szabó István Ferenc polgármester
E-mail:
Tel: +36-28-360-044

Csatolt dokumenztum: