Óvodai beiratkozás

Őrbottyán és Kisnémedi Települések Köznevelési Társulása Társulási Tanácsának közleménye

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8. § (2) bekezdése szerint a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. Azon gyermekek felvételét is lehet kérni, akik a felvétel időpontjától (legkorábban 2020.09.01-től) számított féléven belül betöltik a 3. életévüket.

A koronavírus terjedése okán kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a 2020/2021-es nevelési év vonatkozásában személyes óvodai beiratkozás nem lesz.

Az óvodai beiratkozás kapcsán követendő megváltozott szabályokról Őrbottyán és Kisnémedi Települések Köznevelési Társulása, mint az Őrbottyáni Napsugár Óvoda fenntartója közleményt adott ki, amelynek teljes szövege elérhető Őrbottyán Város Önkormányzata és az Őrbottyáni Napsugár Óvoda honlapján, illetve az óvodák hirdetőtábláin.

Kérjük azon szülőket, akik szeretnék, hogy gyermekük a 2020/2021-es nevelési évben óvodai nevelésüket megkezdjék, a közlemény mellékletét képező jelentkezési lap kitöltésével és annak az óvoda részére történő megküldésével jelezzék ezen szándékukat.

A kitöltött és aláírt jelentkezési lapot az alábbi elérhetőségek valamelyikére kérjük megküldeni 2020. április 20-ig:

Postai cím:              Őrbottyáni Napsugár Óvoda 2162 Őrbottyán, Rákóczi F. u 113. A ép. 1. ajtó

E-mail cím:              

A gyermek óvodai beíratásához szükséges közokiratok, dokumentumok bemutatására a gyermek első óvodai nevelési napján kerül majd sor.

Szabó István Ferenc
elnök
Őrbottyán és Kisnémedi Települések Köznevelési Társulása
Társulási Tanács

Csatolt dokumentumok: