Őrbottyán Építészeti Ötletpályázat Eredményhirdetése

Az Őrbottyán Intézményközpont Városépítészeti és Építészeti Ötletpályázatra beérkezett pályaművek értékelése megtörtént, valamint megállapították a díjazottakat.

Elsősorban szeretnénk megköszönni minden pályázónak, aki adott le pályaművet, hogy ötleteit és észrevételeit megosztotta velünk. Kivétel nélkül minden pályamunkában találhatóak olyan javaslatok, amelyek beépítésre kerülhetnek a település fejlesztési koncepciójába, illetve fejlesztési stratégiájába.

A pályázatokat a Bíráló Bizottság áttanulmányozta, és kiértékelte. Minden bizottsági tag külön, a szakterületének megfelelően és általánosságban is áttanulmányozta a pályázatokat.
 

A főbb értékelési szempontok a következők voltak:

  • építészeti, műszaki megvalósíthatóság,

  • látványbeli megfelelőség, a város arculatába való illeszthetőség,

  • fenntarthatóság

Az értékelést követően minden Bíráló Biztossági tag felállította a saját szakterületének megfelelő erősorrendet, majd a helyezésekhez tartozó pontok alapján (az első helyre javasolt pályamű 4, a második 3, a harmadik 2, míg a negyedik 1 pontot ért) az összesítést követően kialakult a végeredmény.

A részletes végeredmény ide kattintva olvasható.

(forrás: www.epiteszforum.hu)


 

Őrbottyán Város Önkormányzata országos Városépítészeti és Építészeti Ötletpályázatot hirdet, melynek célja, olyan tervek és ötletek összegyűjtése, melyek alapul szolgálhatnak ahhoz, hogy Őrbottyán fiatalosan, lendületesen, innovatívan fejlődhessen a jövőre nézve. A Kiíró a pályázóktól olyan színvonalas, innovatív tervjavaslatokat vár a tervezési területekre, mellyel - a település adottságainak kihasználásával - javaslatot tesz az intézményközpont, az új iskola, a szakképző központ és a kutató-fejlesztő központ elhelyezésére és az intézményközpont településközponttal való kapcsolatának kialakítására.

A tervpályázat kiírója

Őrbottyán Város Önkormányzat (2162 Őrbottyán, Fő út 63.)

A tervpályázat tárgya

Őrbottyán Intézményközpont kialakítása új iskola, szakképző központ, kutató és fejlesztő központ számára, és az intézményközpont településközponttal való kapcsolatának kialakítása. 

A tervpályázat célja

A tervpályázat célja a tervezett Intézményközpont, és a tervezési területre tervezett további intézményekkel való kapcsolatok kialakítási lehetőségeinek összegyűjtése, amelyek alapul szolgálhatnak Őrbottyán városi szerepének fejlesztéséhez. A tervezési területen a tervezési programban meghatározott intézmények elhelyezésére kell javaslatot tenni, kiemelten kezelve az Intézményközpont területét, azonban a pályamű javaslatot tehet további funkciók megvalósítására is.

A Kiíró ennek megfelelően olyan színvonalas, innovatív, funkcionális, ugyanakkor realizálható tervjavaslatokat vár a tervezési területre, melyek funkciók szerint részekre bontva lehetővé teszik a megépítendő épületek, épületegyüttes(ek) ütemezett megvalósítását, és megteremtik azok kapcsolatrendszerét.

A tervpályázat jellege, formája

A pályázat nyílt és titkos.

A tervpályázaton való részvétel feltételei

Az ötletpályázat résztvevője – pályázó – (azaz a pályamű szerzője, illetve társszerzője) az a természetes személy vagy gazdálkodó (jogi, vagy jogi személyiség nélküli) szervezet lehet:

  • aki jelen kiírásban meghirdetett tervezési feladat elkészítésére vállalkozik, 
  • aki az otletpalyazatarterieskikacorbottyan.hu címre küldött e-mail megküldésével regisztrált,
  • aki azzal, hogy pályázatát benyújtotta, az ötletpályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek elfogadta,
  • akivel szemben a 305/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 13. § (3) bekezdése szerinti kizáró okok egyike sem áll fenn.

Az ötletpályázaton egy pályázó csak egy pályaművel vehet részt. 

A pályázatot követően a nyertessel szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződés megkötésére nem kerül sor.

A pályaművek díjazása 

A pályaművek díjazására összesen bruttó 1.000.000 Ft áll rendelkezésre, melyet Őrbottyán Város Önkormányzata fizet ki a Kiíró döntése alapján.

A díj legnagyobb összege bruttó 500.000 Ft

A díj legkisebb összege bruttó 200.000 Ft

A kiíró a beérkezett pályázatok egymáshoz viszonyított értéke alapján a fenti értékhatárok figyelembevételével határozza meg a díjak összegét. Kiírófenntartja a jogot a beszerzési eljárás – indoklás nélküli – eredménytelenné nyilvánítására. 

A tervpályázat ütemezése

A tervpályázat meghirdetése: 2015. április 17. (péntek)

Kérdések beküldésének határideje:2015. május 11. (hétfő)

A kérdésekre adott válaszok határideje:2015. május 15. (péntek)

A pályaművek feltöltésének és a boríték feladásának határideje: 2015. június 8. (hétfő)

A pályázat eredményének kihirdetése: 2015. június 24. (szerda)

A tervpályázati dokumentáció és mellékleteinek beszerzésének módja

A részletes tervpályázati kiírás és tervezési program az alábbi linkről tölthető le:

A pályázaton való részvétel feltétele a regisztráció, melyeket az otletpalyazatarterieskikacorbottyan.hu e-mail címre küldött üzenetben tehetnek meg!