Diákmunka lehetőség

Jelentkezni lehet 2020. június 25-én csütörtök délelőtt 10 óráig.

A Kormányhivatalok „Nyári Diákmunka 2020.” elnevezéssel munkaerőpiaci programot indítanak. Ehhez csatlakozna Őrbottyán is. Az idő rövidsége miatt azonnali jelentkezést várunk városunk fiataljaitól.

2020. július 1. és 2020. augusztus 31. közötti időszakra 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező személyek, legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatására. Szabadtéri, kertészeti segédmunka jellegű tevékenységet lehet végezni a GAMESZ irányítása alatt. Várjuk azok jelentkezését, akik szeretnének helyben, a nyári időszakban munkát vállalni.

A munkavállalás előfeltétele, hogy a nappali tagozatos diák közvetítést kérőként a lakó- vagy tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán nyilvántartásba vetesse magát. Ehhez személyes okmányaival, valamint érvényes diákigazolvánnyal, vagy annak az iskolai tanulmányok befejezése miatti visszavonásakor kiadott iskolalátogatási igazolásával kell – szintén a munkaviszony kezdete előtt – a járási hivatal foglalkoztatási osztályára befáradnia annak érdekében, hogy a programba vonásának elfeltételét jelentő regisztrációja megtörténhessen.

Jelentkezni 2020. június 25-én csütörtök délelőtt 10 óráig lehetséges emailben az címen vagy telefonon a 06-70/477-4764 számon a Polgármesternél.