Csalás az OTP Bank nevében

Internet tudatosan – online is biztonságban

„Ma reggel a +36 1 636 6666 számról hívott az OTP Bank nevében telefonáló egyik – férfi –csaló. Mivel a beszélgetés nagyon tanulságos volt, megosztjuk annak legfontosabb tapasztalatait.

Csalás az OTP Bank nevébenA csaló azért hívott, mert a bankkártyámmal gyanús online tranzakciót akartak végrehajtani az Alza webáruházában. A telefonhívás alatt próbált nagyon profinak tűnni, de érződött rajta, hogy nem igazi ügyfélszolgálatos. A beszélgetés közben sokszor megakadt, bizonytalan volt. A technikai, jogi, szakmai kifejezéseket rosszul használta. Ez persze nem mindenkinek tűnik fel, számomra azonban kifejezetten szórakoztató volt. Hangsúlyozta, hogy semmilyen személyes adatot nem kér, bele tudna nézni a banki anyagomba de az engedélyem nélkül nem teszi, ezzel is próbálta elnyerni a bizalmamat. Mivel mindenben nagyon együttműködőnek mutatkoztam és a feltett kérdésekre válaszoltam, javasolta, hogy egy alkalmazást telepítsek az eszközöm, hogy azzal tudjam elvégezni a kétfaktoros hitelesítést, amivel fokozhatom a biztonságot. Ez egy távoli asztal elérést biztosító program lett volna, amivel hozzáfértek volna minden, a készüléken tárolt információhoz. Ezt a kérését természetesen már nem teljesítettem.

Kis internetes kutatás alapján látjuk, hogy a napokban több sikertelen próbálkozása is volt csalónknak. Az interneten az alábbi véleményeket írták erről a telefonszámról érkezett hívásokkal kapcsolatban:

  • OTP ügyfél szolgálatosnak adta ki magát egy hölgy és azt állította, hogy fizetni próbáltak a kártyámmal az Alzanal... Mivel nem vagyok az OTP ügyfele, így hamar véget ért a beszélgetés 
  • Ma hívott , hogy pénzt akartak leemelni a számlámról , de beszélni sem tud!
  • OTP-s csalás, applikáció telepítésre akartak rávenni
  • Szerencsétlen csaló, két mondatot nem tud összerakni.
    • Legyünk nagyon óvatosak, ha bank nevében telefonál valaki!
    • A beszélgetés elején kérdezzük meg, hogy kit keres, és ha nem tudja a pontos nevünket, akkor szakítsuk meg a hívást!
    • Semmilyen programot ne telepítsünk, még a bank nevében telefonáló személy kérésére sem!
    • Személyes vagy banki adatot, ideértve a bankkártya-adatokat is, ne osszunk meg senkivel telefonon! Ha valóban a bank ügyintézője telefonál, ő ismeri a szükséges adatokat!”

További aktuális tartalmakért (tanácsokért, felhívásokért) kövessék az Internet tudatosan – online is biztonságban Facebook oldalt, amelyet az alábbi hivatkozáson érnek el: https://www.facebook.com/internettudatosan