Göd-Izland-Csomád

2023-02-26 16:00

Csomád Művelődési Ház és Könyvtár

Gaude Kórus

A Gaude Kórus, aki Csomádon 2023. február 26-án 16 órakor a csomádi művelődési házba látogat, rendszeres szereplője a Dunakanyar kulturális életének, és fennállásának 23 éve alatt több mint 200 koncertet adott, 80 távolabbi településre és 9 országbal vitte el Göd város jó hírét. Büszke rá, hogy a Magyar Kultúra Napján 2015-ben megkapta az Önkormányzat által alapított, elismerő „Göd Város Alkotó- és Előadóművésze" díjat, valamint 2007-ben ARANY DICSÉRETTEL minősítést, 2012-ben pedig GÁLAKÓRUS minősítést szerzett. A Gaude Kórus ismert operaénekesek, orgonaművészek és más zenei együttesek közreműködésével olyan nagyszabású műveket is megszólaltatott már, mint Rossini Stabat matere, Mozart Koronázási miséje és Fauré Requiemje. 2021. november 21-én pedig Vivaldi Gloriáját énekelték 20 éves jubileumi koncertjükön. 2022 szeptemberében Izlandra utazott az énekkar, ahol Reykjavíkban 2 koncertet is adott: a köztársasági elnök rezidenciáján, valamint a híres Hallgrímskírja katedrális zsúfolásig megtelt közönsége számára.

A nem mindennapi útról készített fotók kiállításával, tudományos felkészültségű kiselőadásokkal, és természetesen, izlandi nyelven megszólaló kórusmuzsika révén igyekszik a Gaude bemutatni ezt felfedezésre váró, unikális világot - Izlandot - Önöknek.

A program, az eddigi tapasztalatok alapján, minden korosztálynak nagy élményt nyújt.

Nagy szeretettel várjuk az őrbottyániakat is erre az alkalomra, mivel a tervezettel ellentétben Őrbottyánba nem tudjuk elvinni ezt az előadást. 

A kórusról további információkat a gaude.hu oldalon találhatnak.