Településünkről
Közszolgálat
Önkormányzat
Civil élet
Rendezvénynaptár
Vendégkönyv
Közérdekű
Autóbusz menetrend
Önkormányzat Pályázatok Csatorna

Hasznos tudnivalók

A hat települést érintő Pest megyei csatornaberuházás fő támogatója az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, mai nevén Belügyminisztérium, mely 5,1 milliárd forinttal támogatta a terv megvalósítását.

Beruházók: Őrbottyán Nagyközség Önkormányzata, mint gesztor, valamint Csörög, Vácduka, Váchartyán, Vácrátót Község és Vác Város Önkormányzata. Társberuházó a Váci Víziközmű Társulat, mely a beruházás önerejének biztosítására jött létre. A lakossági, intézményi, valamint a cégek és vállalkozások általi hozzájárulásokból 800 millió forintnyi összegnek kell befolynia, hiszen a beruházás végösszege 5,9 milliárd forint.

A beruházás lebonyolításával, teljes körű jogi, műszaki és pénzügyi ellenőrzéssel az Önkormányzati Minisztérium a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt-t bízta meg.

A csatornaberuházás terveit a Gemenc Bau Építőipari és Szolgáltató Kft készítette.

A kivitelezést a Bara-menti Csatornaépítő Konzorcium végezte, melynek négy tagja az OMS-Hungária Környezetvédelmi Kft, a Szabadics Közmű-és Mélyépítő Zrt, a KÖZGÉP Építő-és Fémszerkezetgyártó Zrt, valamint a Penta Általános Építőipari Kft.

A csatornázással kapcsolatos kérdésekkel, problémákkal Őrbottyán Nagyközség Önkormányzatának ügyfélszolgálatát keressék.

Őrbottyán Nagyközség Ügyfélszolgálat

Ügyfélfogadás
Cím: 2162 Őrbottyán, Fő út 63 Hétfő 7.30-12.00 és 13.00-16.30
Telefon: 06-28/360-044 Szerda és Péntek 7.30-12.00
Fax: 06-28-360-228  
E-mail: orbottyan*invitel#hu  

Az érdekeltségi hozzájárulások befizetésével és pénzügyi kérdésekkel kapcsolatban a Váci Víziközmű Társulalatot kereshetik.

Váci Víziközmű Társulat Ügyfélfogadás
Cím: 2163 Vácrátót, Petőfi tér 3.   Hétfő: 8.00-12.00 és 13.00-17.00
Tel: 06-70/342-24-26   Szerda: 8.00-12.00 és 13.00-16.00
E-mail: vacivkt*gmail#com   Péntek: 8.00-12.00 óráig 

A csatorna-beruházás tényleges kivitelezése 2008. október 15-én kezdődött meg a munkaterület átadás-átvételével és 2010. októberében zárult le a műszaki átadás-átvétellel. A pénzügyi lezárása 2011. év második negyedévében fog megtörténni. Az érintett önkormányzatok következő feladata a vagyonkezelői szerződés megkötése a szolgáltató DMRV ZRT-vel.

Kapcsolódó dokumentumok

Csatorna tájékoztató a befizetésekkel kapcsolatban - [ letölt (34 Kb)]
Csatornázási tájékoztató (2008.05.14.) - Tájékoztató lakossági befizetésekről, visszaküldendő nyilatkozat letöltése [ letölt (1.1 Mb)]
Részletes Projektjavaslat - Részletes Projektjavaslat letöltése [ letölt (682 Kb)]
Részletes Projektjavaslat melléklete - Melléklet letöltése, térképek [ letölt (9.8 Mb)]
Tájékoztató a szerződés módosításáról - [ letölt (113 Kb)]
Őrbottyán, Könyvvizsgálói jelentés 2008 - kivonat [ letölt (75 Kb)]
Könyvvizsgálói Igazolás 2008 - [ letölt (1.3 Mb)]
Könyvvizsgálói Igazolás Melléklet - [ letölt (64 Kb)]
Közbenső Projekt Ellenőrzési jelentés - 2008 [ letölt (932 Kb)]
Negyedéves Jelentés 2008.12. - [ letölt (101 Kb)]

Tájékoztató Csatorna 2009/2 - [ letölt (40 Kb)]

Határozati javaslat - [ letölt (81 Kb)] 

Tájékoztatás a miniszt.egyeztetésről - [ letölt (83 Kb)]
Összefoglaló a csatorn. proj. feladat elhatárolásáról - [ letölt (389 Kb)]
Előterjesztés a képviselő-testületeknek - Előterjesztés az Őrbottyán és Térsége szennyvízcsatorna beruházás tulajdonjogi és üzemeltetési kérdéseinek rendezésére [ letölt (99 Kb)]
Támogatási szerződés zk072599 - Közüzemű csatornázás és szennyvízelvezetés megvalósítása[Megnéz]  
Támogatási szerződés 75/109/3/2008 - Közüzemű csatornázás és szennyvízelvezetés megvalósítása  [ Megnéz]  
Támogatási szerződés II.sz.módosítás - Közüzemű csatornázás és szennyvízelvezetés megvalósítása [Megnéz]
Fővállalkozási szerződés - Őrbottyán és térsége szennyvízcsatornázására és szennyvízelvezetésére, és a kapcsolódó munkálatok elvégzésére [ Megnéz]
Fővállalkozási szerződés 1.számú melléklet - Konzorciális megállapodás[Megnéz] 
Fővállalkozói szerződés 2.számú melléklet - Jótállás idejére vállalt biztosíték felére vonatkozó bankgarancia, mely az ajánlati biztosítékból alakult át [Megnéz] 
Fővállalkozói szerződés 3.számú melléklet - Jótállás idejére vállalt biztosíték második részletére (felére) vonatkozó bankgarancia, mely a műszaki átadás -átvételkor kerül csatolásra [Megnéz]
Fővállalkozói szerződés 4.számú melléklet - Minőségterv [Megnéz]
Fővállalkozói szerződés melléklet - Ütemterv [Megnéz]
Használatba adási szerződés - Állami tulajdonú viziközműhöz csatlakozó önkormányzati tulajdonú települési hálózatokra [Megnéz]



Ha szeretne leiratkozni hírlevelünkről kattintson ide
Polgármesteri hivatal ügyintézés
Cégkatalógus megtekintése
Jelentkezzen cégkatalógusunkba.