Fontos információk az Ukrajnából menekülők számára

Az alapvető jogok biztosának tájékoztatója

Az Ukrajnában jelenleg folyó háborús események traumatikusak és megrázóak minden jóérzésű ember számára Európában és az egész világon. Mindez azonban nem szülhet tehetetlenséget: elkötelezettnek kell lennünk most is az emberi jogok védelme iránt. Aktív szolidaritást kell vállalnunk, egyénileg és közösségként is segítenünk és támogatnunk kell a háború minden áldozatát, a menekülő embereket. 

Az alapvető jogok biztosaként kiemelten fontosnak tartom, hogy ezekben a rendkívüli időkben is személyesen kövessem nyomon az aktuális helyzetet, egyúttal folyamatosan azon dolgozunk munkatársaimmal, hogy minél több embernek közvetlenül is jogi és humanitárius segítséget nyújthassunk. Ennek érdekében az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, amely az ENSZ Nemzeti Emberi Jogi Intézménye, ideiglenes területi irodát nyit az érintett határszakasz közelében, ahol kollégáink személyesen segítenek majd, például az ügyintézésben, jogi tanácsadásban, emellett a Hivatal közösségi oldalán és az alábbiakban közölt, rendszeresen frissülő információkkal biztosítjuk a háború elől menekülők tájékozódását.

Dr. Kozma Ákos 
az alapvető jogok biztosa


Magyarország ideiglenes védelemre jogosultként ismeri el az Ukrajna területéről érkezett 

  • ukrán állampolgárokat és 
  • Ukrajnában jogszerűen (például ukrán tartózkodási engedéllyel vagy vízummal) tartózkodó, harmadik országbeli állampolgárokat (nem uniós polgár külföldieket).

A magyar állampolgársággal is rendelkező személyek esetében nem indulhat menedékes státusz megszerzésére irányuló eljárás: ők magyar állampolgárként eredendően jogszerűen tartózkodnak hazánk területén, oda bármikor szabadon beléphetnek, a határon belül szabadon mozoghatnak.
Az ukrán állampolgárok és Ukrajnában jogszerűen tartózkodó, harmadik országbeli állampolgároknak a határátlépést követően a menedékesként való elismeréshez védelmet kell kérniük.
A menedékesként történő elismerés iránti kérelem benyújtására személyesen van lehetőség a kialakított gyűjtőpontok bármelyikén a nap 24 órájában, vagy az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság bármely ügyfélszolgálati irodáján ügyfélfogadási időben. Ha az országba jogszerűen belépő menekülőknek módjuk van rokonoknál, barátoknál vagy más támogatóknál lakhatásukat biztosítani, illetve lakhatásukat saját erőből megoldani, erre lehetőségük van, nem kötelesek menekülttáborban, befogadó állomáson tartózkodni. 

Közvetlen segítségnyújtás az ukrán–magyar határon

A határ mellett 5 segítségpontot jelöltek ki, ahol mindenben segítséget kapnak a menekülők:

  • Záhony, Kárpát utca 4. – Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Technikum és Dr. Béres József Kollégium
  • Barabás, Árpád utca 28. – Petőfi Sándor Művelődési Ház
  • Lónya, Árpád utca 113. – Művelődési Ház
  • Beregsurány, II. Rákóczi Ferenc utca 1. – Kastélypark
  • Tiszabecs, Rákóczi Ferenc utca 13.

2022. február 28-án Beregsurány központjába települt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat információs központja, ahova önkormányzati kisbuszokkal szállítják a határátkelőtől a menekült családokat. Amíg a továbbhaladáshoz szükséges fuvarra várnak, fűtött konténereket biztosítanak a családoknak, valamint a művelődési házban is várakozhatnak, emellett a sportcsarnokban elhelyezett ágyakon és matracokon megpihenhetnek, lefektethetik a gyermekeket. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat gyermekruhát, pelenkát és kisgyermekek ellátásához szükséges eszközöket is biztosít. 
https://www.maltai.hu/cikk/hir/4349

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a nap 24 órájában működő segítő pontot hozott létre a határ ukrán oldalán a beregsurányi határátkelőnél várakozók segítésére. A segítő pontot a szervezet ukrajnai képviselete egy használaton kívüli fűtött pavilonban rendezte be, ahol meleg teával, szendviccsel, frissítőkkel, takarókkal és alapvető higiéniás cikkekkel segítik a menekülteket, akik sok esetben kisgyermekekkel várakoznak hosszú órákon át a határátlépésre. https://www.facebook.com/segelyszervezet/posts/10159136396883787

Az UNICEF a helyszínen támogatja az egészségügyi szolgáltatásokat (ideértve az orvosi eszközök és kötszerek, egészségügyi csapatok mozgósítását), az élelmezést, a tiszta vízhez való hozzáférést, az immunizációt, az oktatást, a gyermekek és családjaik védelmét. A családok számára élelmet, tiszta vizet és a higiéniás eszközöket juttatnak el. Meleg ruházatot és takarókat biztosítanak a gyermekeknek.
https://unicef.hu/veszhelyzet-ukrajnaban?fbclid=IwAR0YP6Vo0RDdS5HueDczAINoviLQpUYjrbu_gpwzAB93C3ojTFUMXn2y3Q8

Záhonynál a határátkelő utáni részen  az út mentén elkezdett kiépülni a humanitárius segítséget nyújtó szervezetek, így a Migration Aid bázisa. Víz és élelmiszer, valamint melegedő és baba–mama sátor is rendelkezésre áll a kisgyermekkel érkezők megsegítésére.
https://www.facebook.com/migrationaid.org/posts/2056003807935188

Ha felnőtt vagy, és egy 24 év alatti fiatal miatt aggódsz, vagy ha láttál kísérő nélkül érkező, gyermekkorú menekültet, akkor hívd a Kék Vonal telefonszámát: 116-000. Ezen a vonalon az eltűnt és/vagy bántalmazott, veszélyben lévő fiatalokkal kapcsolatban kereshetsz minket. A háború hatalmas veszélyt jelent azokra a gyerekekre, kamaszokra, akik támogató családi háttér nélkül élnek. Tartsd nyitva a szemed, segítsünk együtt, mielőtt menekült gyerekből eltűnt gyerekké válnak! https://kek-vonal.hu

További általános információk minden menekült számára a Menedék Egyesület honlapján találhatók: https://menedek.hu (1081 Budapest, Népszínház utca 16. III/3. tel.: +36 1 322 1502)

Egészségügyi ellátások és szolgáltatások

A szociálisan rászoruló elismerést kérők (amennyiben nem állnak társadalombiztosítási jogviszonyban) térítésmentesen jogosultak bizonyos egészségügyi szolgáltatásokra. A térítésmentes szolgáltatások körébe az alábbi egészségügyi szolgáltatások tartoznak:

  • Egészségügyi alapellátás. A befogadó állomáson vagy menekültügyi őrizetben elhelyezett külföldiek részére helyben, magánszálláson lakó kérelmezők esetén a területi ellátási kötelezettséggel egészségügyi szolgáltatást nyújtó háziorvosnál vehető igénybe;
  • Életkorához kötött kötelező védőoltás;
  • Sürgős szükség esetén igénybe vett járóbeteg-szakellátás (vizsgálat, gyógykezelés, valamint gyógyszer és kötszer költsége). A szakellátást a területi ellátási kötelezettséggel működő egészségügyi szolgáltatónál lehet igénybe venni. Sürgős szükségnek minősül az egészségi állapotban bekövetkezett olyan változás, amelynek következtében azonnali egészségügyi ellátás hiányában a beteg közvetlen életveszélybe kerülne, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodást szenvedne (pl. szülés, vakbélgyulladás, infarktus…);
  • Sürgős szükség esetén igénybe vett fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás (gyógykezelés, műtéti beavatkozás, gyógyszer, kötszer költsége, stb.);
  • A járóbeteg-szakellátást vagy a fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést követően a betegségből való gyógyulásig, illetve állapota stabilizálódásáig szükséges vizsgálatok és gyógykezelés, gyógyászati segédeszköz;
  • Betegszállítás, ha egészségügyi állapota miatt a szállítás másként nem oldható meg;
  • Sürgősségi fogászati ellátás és fogmegtartó kezelés;
  • Terhesgondozás és szülészeti ellátás (továbbá meghatározott esetekben a terhesség megszakítását célzó beavatkozás);
  • A „közgyógyellátásra jogosultak” részére térítésmentesen vagy 90%, illetve 100%-os társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszer, gyógyászati segédeszköz és kötszer.
  • Kiegészítés (22/03/04)
    A magyar állampolgársággal is rendelkező személyek esetében nem indulhat menedékes státusz megszerzésére irányuló eljárás, így rájuk nem vonatkoznak az elismerést kérőkre fentebb összegyűjtött szabályok. 
  • Azonban az 1963. évi 16. sz. tvr.-el kihirdetett magyar-szovjet egyezmény és annak végrehajtási rendelte (7/1964. VIII. 30. MüM rendelet) értelmében azonban a hazánk területén átmenetileg tartózkodó ukrán állampolgárok heveny megbetegedés és sürgős szükség esetén a gyógykezelést (orvosi és szakorvosi kezelést, gyógyszerellátást, kórházi és gyógyintézeti ápolást, gyógyászati segédeszközöket, azok sürgős pótlását vagy javítását) a feltétlenül szükséges mértékben a magyar állami egészségügyi szolgálattól, illetőleg társadalombiztosítási szervtől az ukrán úti okmányuk alapján igényelhetik.[*] Sürgős szükségnek minősül az egészségi állapotban bekövetkezett olyan változás, amelynek következtében azonnali egészségügyi ellátás hiányában a beteg közvetlen életveszélybe kerülne, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodást szenvedne (pl. szülés, vakbélgyulladás, infarktus…) Ezt minden, a társadalombiztosítóval szerződött ellátóhelynek biztosítania kell az ellátás minden szintjén (alapellátás – szakellátás – fekvőbetegellátás).
  • Az átmenetileg Magyarország területén tartózkodó ukrán állampolgár részére a fentebb részletezett sürgősségi egészségügyi szolgáltatásokon túlmenő gyógykezelést a magyar állami egészségügyi szolgálat, illetőleg társadalombiztosítási szerv csak az Egészségügyi Minisztérium beutalása alapján nyújthat.
  • Ilyen beutaló hiányában a sürgősségi eseteken túl a gyógykezelés csak a költségek teljes összegének megtérítése ellenében lehetséges.

Magyarországon az egészségügyi ellátás alapvetően három szinten történik: alapellátást a területi ellátási kötelezettség alapján ellátást biztosító háziorvosok/fogorvosok nyújtanak – a lakóhely alapján dől el, hogy kit melyik háziorvos köteles ellátni. Így pl. háziorvoshoz fordulunk olyan apróbb egészségügyi problémákkal, mint láz, erősebb megfázás, köhögés.
A szakorvosi ellátást igénylő eseteket a járóbetegellátó-helyeken kezelik: ezek Magyarországon akár szakrendelő-intézetekben, akár kórházi ambulanciákon is elérhetőek. Fekvőbeteg-ellátást kórházakban biztosítanak, ilyen esetben felmerülhet mentés szükségessége. A mentőszolgálat a 104-es hívószámon érhető el, az általános segélyhívó száma 112.

Lényeges tájékoztató oldalak:
http://oif.gov.hu/index.php?option=com_k2&view=item&layout=item&id=422&Itemid=469&lang=hu (magyar nyelvű)
https://help.unhcr.org/hungary/help/health/ (angol nyelvű)

Oktatás

Magyarországon a 3. életévüket betöltött gyermekeknek óvodába járási kötelezettségük van, ezt elsősorban az életvitelszerű ottlakás helyének települése szerinti óvodában teljesítik. Az óvodába járási kötelezettség teljesítése érdekében információkat az óvodát fenntartó önkormányzatok (a helyi polgármesteri hivatal) nyújtanak.
A gyermekek 6 éves kortól 16 éves korig tankötelezettek. A tankötelezettség állami és nem állami fenntartású iskolákban teljesíthető. Alapfokú oktatást nyújt az általános iskola, ezt követően léphetnek a gyermekek középfokú iskolákba, így gimnáziumba vagy a szakképző intézményekbe: ide tartoznak a technikumok és a szakképző iskolák. Mindezek igénybevételére a menekült és menedékkérő, valamint a kiegészítő védelemben részesülő gyermekeknek – mint minden magyar gyermeknek – joga van. Az állam által fenntartott iskolák, valamint a nem állam által fenntartott, de köznevelési szerződéssel rendelkező iskolák a törvényi feltételek teljesülése esetén ingyenesen igénybe vehetőek. Az állam által fenntartott iskolákon kívül számos egyházi és magán fenntartású óvoda és iskola is van, a magán fenntartású iskolák jellemzően tandíj megfizetése mellett vehetők igénybe. Az állami iskolák esetén az iskolák mellett fenntartóik, a tankerületi központok (https://kk.gov.hu/tankeruletek) és a szakképzési centrumok (https://www.nive.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=595&Itemid=267) tudnak információt nyújtani a férőhelyekkel és a képzésekkel kapcsolatosan. 

A középiskolákban való tanulás mellett lehetőség van kollégium igénybevételére is, ezek elérhetőségéről szintén a tankerületi központok és a szakképzési centrumok tudnak felvilágosítást adni. Annak érdekében, hogy a kérelmező jogállású gyermekek életkoruknak megfelelő intézményes oktatása és nevelése biztosított legyen, a menekültügyi hatóság a befogadó intézményben való tartózkodás ideje alatt a kérelmező gyermekek köznevelésben való részvételének költségét átvállalja az elismerését kérő 21. életéve betöltéséig. Ennek megfelelően az óvodai neveléssel, valamint az általános iskolai és középfokú iskolai neveléssel (szükség szerint a gyermek speciális szükségletének megfelelő egyéb oktatási intézményben történő oktatásával) összefüggésben felmerült indokolt költségeket – így különösen az oktatási intézménybe irányuló helyi vagy helyközi utazáshoz igénybe vett menetjegy vagy bérlet költségét, továbbá a nevelési-oktatási intézményben igénybe vett étkezés költségét és a kollégiumi elhelyezés díját – a menekültügyi hatóság – kérelemre – megtéríti. A menekültügyi hatóság az intézmény által igazolt költségeket számla alapján utólag téríti meg. 
http://www.bmbah.hu/index.php?option=com_k2&view=item&layout=item&id=422&Itemid=469&lang=hu#oktatsinevelsi_kltsgek_megtrtse

Felsőoktatás

Az egyetemek egy része megnyitotta kapuit az Ukrajnából érkezők számára: meghatározott képzéseket kínálnak a tanulmányok befejezése érdekében vagy éppen új kurzusok kezdhetők, emellett szállással (kollégiumi férőhely biztosításával), egyéb ellátással, soron kívüli ösztöndíjjal, pszichológiai segítségnyújtással várják a rászoruló hallgatókat. Eddig a segítségnyújtásba az alábbi intézmények kapcsolódtak be, a honlapokon részletes információ található a segítségnyújtás konkrét formáiról: 
https://www.elte.hu/content/segitseg-az-ukrajnabol-erkezo-menekulteknek-es-hataron-tuli-hallgatoknak.t.25169
https://uni-obuda.hu/2022/02/28/szolidaritas/
https://hirek.unideb.hu/node/11064
https://mome.hu/hu/hir/811/a-mome-is-szerepet-vallal-az-ukrajnabol-erkezok-segiteseben

A Semmelweis Egyetem átveszi az Ukrajnából érkező orvostanhallgatókat, akik az intézményben folytathatják tanulmányaikat, emellett adományt gyűjt, az oktatóknak munkalehetőséget ajánl, valamint orvosi segítséget nyújt, fogadja a Budapestre érkező akut és sürgős ellátást igénylő betegeket:
https://semmelweis.hu/hirek/2022/02/28/tobb-teruleten-is-segiti-a-semmelweis-egyetem-az-ukrajnabol-menekuloket/

 A Színház- és Filmművészeti Egyetem a Vas utcai, korábban kollégiumként működő épületét ajánlotta fel a menekültek befogadására:
https://szfe.hu/hirek/a-szinhaz-es-filmmuveszeti-egyetem-is-keszen-all-menekultek-befogadasara/

A Szegedi, a Pécsi Tudományegyetem félőhelyek felajánlással, adománygyűjtéssel segíti az Ukrajnából érkező menekülteket:
https://univpecs.com/egyetemi_elet/segits_ukrajnan
http://www.jgypk.u-szeged.hu/hirek/szte-jgypk-2022-marcius/hogyan-segithetek?objectParentFolderId=31796

Ellátások, támogatások és szolgáltatások a menedékkérők számára

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság honlapján található tájékoztató a menedékkérők ellátásáról, a befogadás során nyújtott ellátásokról és támogatásokról:
http://www.bmbah.hu/index.php?lang=hu
Így például a menekültügyi eljárás időtartama alatt az elismerését kérő számára a befogadó állomás a területén történő munkavégzésre lehetőséget biztosíthat. Az állomás karbantartásához, állagmegóvásához, az ott elhelyezettek ellátásához hozzájáruló munkavégzésért a külföldi havonta legfeljebb az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege 85 százalékának megfelelő juttatásban részesülhet. A társadalombiztosítási pénzbeli ellátások járulékfizetéshez kötődnek (csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj, táppénz).
A családtámogatási törvény hatálya kiterjed menekültként, oltalmazottként elismert személyekre is. Családtámogatási ellátások: családi pótlék, gyermekgondozást segítő ellátás, gyermeknevelési támogatás, anyasági támogatás. 
https://cst.tcs.allamkincstar.gov.hu/ell%C3%A1t%C3%A1sok/csal%C3%A1dip%C3%B3tl%C3%A9k.html
https://cst.tcs.allamkincstar.gov.hu/ell%C3%A1t%C3%A1sok/gyermekgondoz%C3%A1si-seg%C3%A9ly.html
https://regi.ugyintezes.magyarorszag.hu/ugyek/410003/420006/Gyermekekkel_kapcsolatos_nem_rendszeres_tamogatasok20091202.html

A menedékeskénti  elismerését kérő külföldi egészségének megfelelő és alapszükségleteit kielégítő életszínvonalat biztosító feltételek megteremtése állami feladat. A magyar állam ezzel összefüggő feladatait az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságon keresztül látja el.
http://www.bmbah.hu/index.php?option=com_k2&view=item&layout=item&id=421&Itemid=392&lang=hu#segtsget_nyjt_szervezetek_elrhetsgei

A magyar állam által biztosított egyes szociális ellátások formáit, szervezetét, a szociális ellátásokra való jogosultság feltételeit, valamint érvényesítésének garanciáit szabályozó szociális ellátásokról és szociális igazgatásról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) hatálya – eltérésekkel – kiterjed a magyar hatóság által menekültként vagy oltalmazottként elismert személyekre (Szt. 3. § (1) bekezdés d) pont).
A szociális feladat- és hatásköröket helyi, illetve területi szinten a települési önkormányzat képviselő-testülete vagy jegyzője, továbbá a fővárosi és a megyei kormányhivatal járási hivatala gyakorolja. A járási hivatalok, valamint az önkormányzatok által nyújtható támogatások Szt.-ben rögzített keretszabályozása mellett az önkormányzati ellátásokra vonatkozó részletes szabályokat az önkormányzatok saját rendeleteikben állapítják meg.
A rászoruló személyek számára pénzbeli ellátások, természetben nyújtott szociális ellátások és személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások igénylésére van lehetőség. 
Az önkormányzatok és járási hivatalok által biztosított ellátások mellett segítségért lehet fordulni nem állami szervezetekhez (civil szervezetekhez, egyházakhoz). 

További információk

Kormányzati ügyfélvonal
Magyarországról: 1818
Külföldről: +36 1 550 1858
SMS: +36 30 246 6250
https://1818.hu/

Családi tudakozó; tájékoztatók az egyes ellátások szabályozásáról:
https://csaladitudakozo.kormany.hu/
Kormányzati Ügyfélvonal Igazgatóság útján

  • szociális ügyekben: (+36-1)- 795 - 3168
  • közoktatási és egészségügyben:  (+36-1)-795 – 4755
  • munkajogi ügyfélszolgálat, tanácsadás, információ (Innovációs és Technológiai Minisztérium)

Tel.:  (+36-1) -795-7977; szerda: 9:00 – 16:00; hétfőtől péntekig: 9:30 – 19:30   Tel.: (+36-80)- 778-800
E-mail:

Karitatív szervezetek:

Magyar Vöröskereszt
https://voroskereszt.hu
Budapest Fővárosi Szervezet
Cím: 1051 Budapest, Arany János utca 31.
Telefonszám:1 / 311-3660
Email:

Katolikus Karitász
https://karitasz.hu/kapcsolat/orszagos-kozpont
https://karitasz.hu/kapcsolat/egyhazmegyei-karitasz-kozpontok
Országos Központ
Cím: 1115 Budapest, Bartók Béla út 104.
Postacím: 1519 Budapest Pf. 239
Telefon: (+36-1)- 372-0910
E-mail:

Magyar Református Szeretetszolgálat
https://jobbadni.hu/
https://jobbadni.hu/rolunk/elerhetosegeink/
Központi iroda:
1146 Budapest, Hungária krt. 200.
Telefonszám: (+36-1)-273-0449
Email:

Baptista Szeretetszolgálat
https://www.baptistasegely.hu/
https://www.baptistasegely.hu/kapcsolat
Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, 1391Budapest, Pf. 241.
E-mail:
Telefon: +36-1-381-0084

Fogyatékossággal élő személyek érdekképviseleti szervezetei:

Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ)
http://www.meosz.hu/
http://www.meosz.hu/wp-content/uploads/2022/03/EDF-nyilt-levele-az-europai-intezmenyek-vezetojenek.pdf
http://www.meosz.hu/rolunk/tagegyesuletek/

Értelmi fogyatékossággal élők és Segítőik Országos Szövetsége (ÉFOÉSZ)
https://efoesz.hu/magunkrol/helyi-szervezetek/

Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ)
https://www.mvgyosz.hu/kapcsolat/
Cím: 1146 Budapest, Thököly út 105., II.-III. emelet

Autisták Országos Szövetsége (AOSZ)
Kapcsolat | Autisták Országos Szövetsége (aosz.hu)
Központi e-mail cím:
Információs Centrum e-mail cím: