Új háziorvosi körzet indul

2023. február 1-jén kezdődik a betegellátás

Hosszas előkészítő munka eredményeként városunk 3. felnőtt háziorvosi körzete 2023. február 1-jén megkezdte a betegellátást. A praxis a meglévőkhöz hasonlóan államilag finanszírozott, ebből kifolyólag a tevékenységünk érvényes egészségbiztosítási jogviszonnyal, néhány törvény által rögzített kivételtől eltekintve ingyenesen igénybe vehető.

Az Önkormányzat a Fő út, Kertekalja utca, Csurgó utca és ezektől Csomád felé eső területeket jelölte ki új körzetként. A területen élő, 14 éven felüli lakosok kérhetik átvételüket az új praxisba. A "szabad orvos választás" joga miatt az ellátottak átvétele automatikusan nem történhet meg. Az átjelentkezési szándékot személyesen, aláírással megerősítve lehet megtenni, rendelési időben. Azok is kérhetik az új körzetbe átvételüket, akik nem a megjelölt területen élnek. Ebben az esetben viszont a háziorvos jogosult az átvételt elbírálni.

Köszönöm dr. Gedeon Csaba kollégám bizalmát és nagylelkűségét, hogy területét megosztotta, illetve a korábbi lapszámban adott ajánlását is. Asszisztensemmel azért fogunk dolgozni, hogy a város lakosságának egészségügyi ellátása minél magasabb szakmai szinten, gördülékenyen működhessen.

Dr. Németh ÁkosDr. Németh Ákos vagyok, az új körzet háziorvosa, belgyógyász. Civilben két gyermekes, büszke családapa. Feleségem, Németh Nóra hegedűművész, a Magyar Állami Operaház szólamvezetője. Őrbottyáni vagyok születésem óta, családunk tagjai az apai nagymama vonalán 6. generációs kisszentmiklósi –, őrszentmiklósi –, őrbottyáni lakosok. Orvosi tanulmányaimat követően a váci Jávorszky Ödön Kórházban helyezkedtem el, ahol 8 évet dolgoztam.

Az idő haladtával, megtisztelő módon, egyre nagyobb felelősséggel járó megbízásokat kaptam.A mindennapi osztályos betegellátás mellett eleinte az eljárások modernizálásában, tudományos tevékenységekben volt szerepem, majd a kórházi mikrobiológiai protokoll kialakításban, illetve egy gyógyszerkutatás klinikai vizsgálati fázisában is részt vehettem. Belgyógyászatból 2019-ben szakvizsgáztam, a kórház Belgyógyászat járóbeteg szakrendelését 2020-tól láttam el. Időszakosan az Ápolási majd a Krónikus Belgyógyászati Osztályok vezetésével bíztak meg, később, a világjárvány intenzívebb fázisában COVID Osztályt vezettem. Amikor az oltások elérhetővé váltak, megbíztak a kórházi oltópont indításával, strukturálásával.

A rezidensi éveim során bejártam a településünket ellátó kórházak többségét, tudást és azóta is prosperáló, értékes kapcsolatokat sikerült szerezni.

Jelenleg a családi helyzetem miatt a helyi munkát, nagyobb rugalmasságot, illetve számos egyéb lehetőséget biztosító háziorvosi ellátásban láttam a továbblépés lehetőségét.

Besztercánné Bédi ZsuzsannaKöszönöm Polgármester Úrnak, a Képviselő-testületnek, illetve az Önkormányzat Szakmai Bizottságának a megtisztelő támogatását!

A 3. háziorvosi praxis körzeti nővéreként Besztercánné Bédi Zsuzsannát mutathatom be, aki 13 éves komplex kórházi és rendelőintézeti tapasztalatával, barátságos, energikus jellemével hatékonyan vesz részt a praxis ellátásában.

Forduljanak hozzánk bizalommal!
Jó egészséget kívánok!

Dr. Németh Ákos