Stand-up Budapest

2020-07-10 19:00

Kvassay Jenő Általános Iskola

Kedves Őrbottyániak!

Mindig van valaki, vagy valakik, akiknek kicsi városunkban segítségre van szüksége.

Most azonban, amiben a segítségeteket kérjük, az nem egy személyről vagy egy családról szól.

Álmodtunk egy nagyot. Hiszünk az összefogás erejében, amit már nem egyszer bizonyított településünk.

Most az őrbottyáni iskolás gyerekek támogatására gondoltunk, játékok és udvari felszerelések tekintetében, amiről már egyeztettünk az iskola igazgatójával.
A fentiek miatt szervezünk egy szórakoztató estet, ami július 10-én 19.00 órakor tartunk meg. Megkerestünk egy ismert előadót, aki vállalta is, hogy ingyen és bérmentve elvállalja a fellépést a csapatával együtt.

Az előadás teljes bevételét felajánlották az iskolaudvar fejlesztésére.

Az engedélyt megkaptuk minderre és nagyon örül az iskola vezetése is a segítségnek.

Reméljük felcsigáztunk benneteket és nem csak kíváncsiak vagytok milyen lesz ez az esthanem számíthatunk is rátok vendégként vagy támogatóként. De nem csak mi, hanem az iskola tanulói és jövőbeli tanulói is, mert ez most értük szerveződik.

Előre láthatólag az előadás az iskola udvarán lesz megtartva.

VIP vendégünk is lesz Erdei Zsolt profi ökölvívó személyében, aki a licitre bocsátott, dedikált bokszkesztyűjét személyesen adja át a legmagasabb összeget kínálónak.

A jegyek árai:

szék: 3000 Ft/fő
asztal: 4500 Ft/fő

A belépőket az alábbi helyeken lehet megvásárolni: Szelényi Mini-Coop (Szíva Zoltánné),Napfény Vegyesbolt (Bucsiné György Cintia),Likó ABC (Komáriné Lipp Gyöngyi), CBA (Mezeiné Lukács Nikoletta), Mini ABC és Söröző Üdülőtelep (Lukács Ágnes), Liget Lovarda (Szilágyi Nárcisz), Marina Italbolt (Marina Marianna Pivonné), Csernákné Szoboszlai Szilvia, Benedek Éva, Szántó Veronika, Mókus Hajnalka, Sipos Judit, Surin Ági.

Stand-up Budapest