Róka a lakóhelyünkön

A Nádler Herbert Természetvédelmi és Vadgazdálkodási Társaság Egyesület tájékoztatója

Az elmúlt időszakban számos jelzés érkezett egyesületünk irányába, kérve segítségünket tanácsunkat, melyek szerint megszaporodtak városunkban a vörösróka észlelések száma a lakott területen.

RókaA rókákkal kapcsolatosan az embereknek általában ösztönösen félelmeik vannak, hiszen azt halljuk, hogy számos betegséget terjesztenek, melyek veszélyesek lehetnek az emberre, illetve házikedvenceikre nézve. 

Bár talán egyre kevésbé jellemző a baromfitenyésztés, néhányan azt is panaszolták, hogy róka dézsmálta meg az állományt. 

Szinte mindenki hallott már a jellemzően rókák által hordozott veszettségről, mely vírus hallatán legtöbbünkben félelem ébredhet. 

Az adatok alapján valóban kijelenthetjük, hogy Magyarországon a vörösrókák egyedszáma jelentősen emelkedett.

Ennek több oka is van. Az egyik jellemző ok, hogy hosszú évek óta az emberek és háziállatok biztonsága érdekében az illetékes hatóság olyan döntést hozott, hogy meghatározott időnként, olyan csalétekbe helyezett oltóanyagot helyeznek el a külterületeken, amit a róka előszeretettel elfogyaszt és immunissá válik a veszettségre.

Az immunitás ellenőrzéseként pedig a vadásztársaságok kötelesek meghatározott példányt elejteni és átadni a NÉBIH irányába.    

Az eredmények azt mutatják, hogy az állomány jelentős részében kialakul az immunitás, ezzel a veszettség, mint a rókák egyik meghatározó természetes szelekciója megszűnik.

Megnyugvással tölthetne ez el minket, ha nem tapasztalnák a lakott területi jelenlétüket. 

Kérdésként merülhet fel, hogy azért, mert több a róka, miért nem maradnak az élőhelyükként gondolt erdőkben mezőkön?

A válasz erre is az ember aktív közreható magatartásában rejlik.

A rókák fő tápláléka a kisebb rágcsálók rovarok, de nem vetik meg a madarak tojásit, és kisebb emlősöket sem és alkalmasint megdézsmálják a baromfiudvarok lakóit, de olyan is előfordul, hogy a kertekben azt tapasztaljuk, hogy megjelennek házikedvenceink ételmaradékain. Az azonban kevésbé igazolt, hogy kutyával és házimacskával táplálkoznának, bár ilyen hiedelmek néha szárnyra kapnak.

A hatékony mezőgazdálkodás térhódításával a rágcsálók és rovarok száma csökkent, ami azt eredményezi, hogy az emelkedett rókapopulációnak új táplálékforrás után kell néznie és alkalmazkodnia. Mint ismeretes a róka “ravaszdi”, ezért keresi a táplálékát, akár az ember lakókörnyezetében is és az sem ritka, hogy ha bőséges és folyamatos táplálékot talál, akkor akár egy elhagyatott ház kertjében ás kotorékot magának és utódait is ott hozza világra.

Vannak olyan példányok, melyek házak között nőnek fel, megszokva a külső hatásokat, óvatlanabbá válnak, akár nappal is mutatkoznak, bár nem ez a jellemző. Gondoljunk csak a nagyvárosokban a járókelők között sétáló galambokra, ami a vidéki falvakban vagy kisvárosokban kevésbé jellemző.      

Mit tehetünk annak érdekében, hogy a róka lehetőség szerint elkerülje a családi házaink kertjeit? Meg kell szüntetni azokat az élelemforrásokat, amik tartósan odavonzhatják őket, bár fent említett okok miatt, a táplálékot kereső példányokkal azért találkozhatunk.   

Mit tesz meg egyesületünk annak érdekében, hogy a rókák egyedszámát csökkentse? A róka egész évben lőhető vadfaj, ezért a vadászterületen megkíséreljük a lehető legtöbb példányt elejteni. A gyérítés egyébként nem kizárólag önkéntes vállalás részünkről, hanem hatósági előírás is. Az elejtéseket a szükséges és előírt ellenőrizhető módon dokumentáljuk.

Néhány őrbottyáni lakos kért már segítséget, lakóházakhoz visszatérő rókák miatt. Ilyen esetekben jelenleg tanáccsal tudunk szolgálni, mivel volt pár élve befogó csapdánk, de az sajnos ismeretlen körülmények között eltűnt és ez idáig nem tudtuk azokat pótolni. Egyébként ezek a csapdák viszonylag kevés sikert hoznak, jellemzően a fiatal tapasztalatlan példányokat lehet ezzel a módszerrel befogni. Az idős rutinos példányok szinte kivétel nélkül elkerülik.

Amit tudni kell a rókák belterületi gyérítésével kapcsolatosan. A vadászatra jogosult számára a lőfegyverrel történő gyérítés csak szigorú hatósági engedély birtokában, a biztonsági előírások maradéktalan betartása mellett lehetséges. A rókák mérgezése, illetve “csapóvassal” történő elfogása tilos!

Összegezve nem árt az óvatosság a rókákkal kapcsolatosan, azonban kis odafigyeléssel távoltarthatjuk környezetünktől a visszatérő példányokat, de reális eséllyel nem tudjuk megszüntetni teljesen jelenlétüket.

A rókákkal kapcsolatosan hasznos és hiteles információk találhatók a www.veszettsegmentesites.hu honlapon is, amit ajánlok minden rókával kapcsolatosan érdeklődő számára.