Ön dönt, iszik, vagy vezet!

Ha alkoholt fogyasztott, ne kockáztassa saját vagy mások életét!

A Váci Rendőrkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a közlekedés biztonságának megtartására, megszilárdítására, mert amíg a baleseti statisztikák rubrikáiban nem „0” szerepel, van mit tenni. Tapasztalatok szerint a közúti közlekedési balesetek legfőbb kiváltó oka továbbra is a sebességtúllépés, valamint az előzés szabályainak megszegése.

Ezen két balesetet kiváltó okhoz egyre többször társul az alkoholos befolyásoltság. Sajnos vannak, akik úgy gondolják, ha csak a településen vezetnek akár néhány száz métert, abból nem lesz baj. Ha valóban megússzák, egy idő után felbátorodnak, az egyik lazulást követi a másik, az egyik ittas vezetést a másik, majd ha szerencséje van, csak egy rendőri ellenőrzésen bukik meg és nem okoz magának vagy másnak komolyabb sérülést, esetleg tragédiát.

Ha a véralkohol tartalom eléri vagy meghaladja 0,5 ezrelékes értéket, büntetőeljárás indulhat a járművezető ellen, aminek végeredménye letöltendő szabadságvesztés is lehet.

Ha valaki autóval indult el, közben megállva alkoholt fogyasztott, ne kockáztassa saját vagy mások életét, ne üljön a volán mögé, inkább vegyen igénybe sofőrszolgálatot, vagy ha közel az otthona, autóját zárja be és sétáljon haza!

A sofőr mellett döntési helyzetbe kerülhet az utas is. Fontos és felelősségteljes elhatározás szükséges indulás előtt. Ne üljön be senki olyan sofőr mellé/mögé, aki előtte alkoholt vagy kábítószert fogyasztott! Ne hagyja, hogy olyasvalaki üljön volán mögé, aki előtte alkoholt vagy kábítószert fogyasztott!

A Váci Rendőrkapitányság munkatársai a jövőben is minden lehetséges eszközzel harcolnak az ittas vezetés megelőzése és az ittas sofőrök forgalomból történő kiszűrése érdekében.

Mindenkinek baleset-, és alkoholmentes közlekedést kívánunk!