Kalotaszeg kincsei

A 7. b. osztály beszámolója

A 7.b osztály a Határtalanul program keretében májusban egy erdélyi kiránduláson vett részt. Az első nap reggel 6-kor megkezdtük utunkat Nagyvárad felé. Idegenvezető kíséretével megnéztük a római katolikus székesegyházat, ami Románia legnagyobb barokk stílusú temploma, a Bémer teret, a Szent László teret, a Fekete Sas Palotát, a Városházát, és végül sétáltunk a Körös-parton. Ezek a programok gyönyörűek és felejthetetlenek voltak számunkra. A buszba visszaszállva folytattuk az utunkat a Királyhágó felé, itt egy rövid fotószünet után indultunk tovább Kalotaszentkirályra, ahol elfoglaltuk a szállást, vacsoráztunk és megnéztük az Ady Endre emlékművet és a Szent István szobrot, amit meg is koszorúztunk. A második napon reggel megtekintettük a kalotaszentkirályi erődtemplomot, ami egy gyönyörűen festett fakazettás templom volt.

Nagy bánatunkra a rossz időjárás miatt nem tudtunk elmenni a Havasrekettyei-vízeséshez, ezért a körösfői templomot néztünk meg és Vasvári Pál emlékművét, amelyet a szabadságharc emlékére emeltek szintén Körösfőn. Délután a kalotaszegi tájházba a népi mesterségeket és a hagyományos parasztház tárgyaival ismerkedtünk. Estefelé a kürtöskalács készítésének lépéseit tanulhattuk meg és készítettek is nekünk, amit szerencsére meg is ehettünk. Vacsora után táncházba mentünk ahol a helyi népviselettel és a csárdás alaplépéseit igyekeztünk elsajátítani, a végén külön programok voltak, a lányok csujogattak, a fiúk legényest táncoltak.

Az utolsó napon megtekinthettük a Boncza kastélyt, az Ady emlékházat Csucsán, útközben megálltunk, bejártuk a Nagy Magyar-barlangot és végezetül Nagyváradon a várba is bementünk, ahonnan már egyenesen indultunk haza és este 8 felé szerencsésen meg is érkeztünk. Ezen a ponton sajnos véget ért ez a csodás kirándulás. Nagyon hálásak vagyunk, hogy részt vehettünk ezeken a programokon, és köszönjük Nóra néninek és Kati néninek, hogy elvittek bennünket.

Haraszti Virág 7.b.